A brémai muzsikusok
2011. május 16., hétfő
2011. május 7., szombat
Szülőknek, pedagógusoknak, rendezvényszervezőknek - második rész
A választást megkönnyítendő figyelmetekbe ajánlom Dr. Fischer Eszter pszichológus papírszínházi mesékhez írt elemzéseit.
A méhkirálynő
Kelekótya (vagy más fordításokban Tökfilkó) sok mese hőse: a harmadik vagy legkisebb testvérrel - akit kigúnyolnak "okosabb" nagy testvérei - minden gyerek azonosulni tud, akárhányadik legyen is a testvérek sorában. Hiszen a kisgyerek mindig ügyetlennek, tehetetlennek érzi magát a nagyokhoz - ha másokhoz nem, hát a szüleihez - viszonyítva. Egy kisgyerek életében mindennapos, hogy "te ezt még nem tudod, kicsi vagy ehhez" felkiáltással kiveszik a kenyérvágókést a kezéből, vagy nagyobb gyerekek kinevetik, amikor a cipőjét próbálja befűzni.
Kelekótya kezdeti ügyetlensége, "butasága" ellenére túlszárnyalja okosabbnak tartott idősebb testvéreit, és ez nagy ígéret minden önmagát tökéletlennek érző gyerek számára. Kelekótya története a felnőtté válásról szól. Amikor eljön az idő, az addig önállótlan gyermeknek el kell hagynia gyermekkora eseménytelen színhelyét, hogy a külvilágban "szerencsét próbáljon", vagyis hogy megtanulja legküzdeni az élet nehézségeit és megoldani feladatait. Az út végére Kelekótya érett felnőtté válik. Király lesz, és megkapja a legszebb királylányt, ami a pszichológiai értelmezés szerint azt jelenti: képes saját lelke (indulatai, érzelmei) birodalmában uralkodni, és rátalál hozzá illő párjára. Kompetencia és érett párkapcsolat: a mese igen pontosan megfogalmazza, mik az érett személyiség legfontosabb ismérvei.
A Méhkirálynő meséje azt is üzeni, hogy az életben többre viszi az, aki nemcsak "okos", hanem a természettel is harmóniában él. Az "okos" testvérek rövidlátóan csak a pillanatnyi érdeküket nézik, és a természet útjukba kerülő kincseit romboló módon azonnal el akarják használni. Kelekótya azonban együttérzéssel és megbecsüléssel tekint a természetben élő lényekre. Ő maga is inkább a természet része volna: nem kiaknázni akarja kincseit, hanem tiszteletteljesen együtt élni velük. Ezért támogatják őt a természet erői. A mesék gyakori tanulsága: "jó tett helyébe jót várj" ebben a történetben konkrétan azt jelenti: aki nem tör azonnali haszonra, aki nem leigázni és kiuzsorázni akarja a természetet, az hozzájuthat a természet igazi ajándékaihoz. A mese arra figyelmeztet, hogy az életben nem mindig az "okosok" viszik a legtöbbre, hanem azok, akiknek tetteit a lélek ösztönösebb, mélyebb, természetközeli rétegei is irányítják. Ez is fontos tanulság a gyerekeknek: gazdagabb lesz a lelke annak, aki a felnövés során meg tudja őrizni ősi, gyermeki látásmódját is, aki nem úgy lesz "okos", hogy megszakad kapcsolata a természettel és saját ösztöneivel. A "kelekótyaság" valójában nem tökéletlenség, hanem bölcsesség, mely mindenkinek javára válik.
Kelekótya bátyjai, Hamupipőke mostohanővéreivel szemben nem gonoszok, csak szűklátókörűek. Ezért nekik nem is jár büntetés, Kelekótyának nem kell legyőzni, megsemmisítenie őket. A mesehallgató gyereknek ez azt is jelenti: nem kell félnie attól, hogy szüleihez, testvéreihez fűződő szeretetteljes kapcsolatát veszélyeztetné, ha túl szeretné szárnyalni őket.
A méhkirálynő
Kelekótya (vagy más fordításokban Tökfilkó) sok mese hőse: a harmadik vagy legkisebb testvérrel - akit kigúnyolnak "okosabb" nagy testvérei - minden gyerek azonosulni tud, akárhányadik legyen is a testvérek sorában. Hiszen a kisgyerek mindig ügyetlennek, tehetetlennek érzi magát a nagyokhoz - ha másokhoz nem, hát a szüleihez - viszonyítva. Egy kisgyerek életében mindennapos, hogy "te ezt még nem tudod, kicsi vagy ehhez" felkiáltással kiveszik a kenyérvágókést a kezéből, vagy nagyobb gyerekek kinevetik, amikor a cipőjét próbálja befűzni.
Kelekótya kezdeti ügyetlensége, "butasága" ellenére túlszárnyalja okosabbnak tartott idősebb testvéreit, és ez nagy ígéret minden önmagát tökéletlennek érző gyerek számára. Kelekótya története a felnőtté válásról szól. Amikor eljön az idő, az addig önállótlan gyermeknek el kell hagynia gyermekkora eseménytelen színhelyét, hogy a külvilágban "szerencsét próbáljon", vagyis hogy megtanulja legküzdeni az élet nehézségeit és megoldani feladatait. Az út végére Kelekótya érett felnőtté válik. Király lesz, és megkapja a legszebb királylányt, ami a pszichológiai értelmezés szerint azt jelenti: képes saját lelke (indulatai, érzelmei) birodalmában uralkodni, és rátalál hozzá illő párjára. Kompetencia és érett párkapcsolat: a mese igen pontosan megfogalmazza, mik az érett személyiség legfontosabb ismérvei.
A Méhkirálynő meséje azt is üzeni, hogy az életben többre viszi az, aki nemcsak "okos", hanem a természettel is harmóniában él. Az "okos" testvérek rövidlátóan csak a pillanatnyi érdeküket nézik, és a természet útjukba kerülő kincseit romboló módon azonnal el akarják használni. Kelekótya azonban együttérzéssel és megbecsüléssel tekint a természetben élő lényekre. Ő maga is inkább a természet része volna: nem kiaknázni akarja kincseit, hanem tiszteletteljesen együtt élni velük. Ezért támogatják őt a természet erői. A mesék gyakori tanulsága: "jó tett helyébe jót várj" ebben a történetben konkrétan azt jelenti: aki nem tör azonnali haszonra, aki nem leigázni és kiuzsorázni akarja a természetet, az hozzájuthat a természet igazi ajándékaihoz. A mese arra figyelmeztet, hogy az életben nem mindig az "okosok" viszik a legtöbbre, hanem azok, akiknek tetteit a lélek ösztönösebb, mélyebb, természetközeli rétegei is irányítják. Ez is fontos tanulság a gyerekeknek: gazdagabb lesz a lelke annak, aki a felnövés során meg tudja őrizni ősi, gyermeki látásmódját is, aki nem úgy lesz "okos", hogy megszakad kapcsolata a természettel és saját ösztöneivel. A "kelekótyaság" valójában nem tökéletlenség, hanem bölcsesség, mely mindenkinek javára válik.
Kelekótya bátyjai, Hamupipőke mostohanővéreivel szemben nem gonoszok, csak szűklátókörűek. Ezért nekik nem is jár büntetés, Kelekótyának nem kell legyőzni, megsemmisítenie őket. A mesehallgató gyereknek ez azt is jelenti: nem kell félnie attól, hogy szüleihez, testvéreihez fűződő szeretetteljes kapcsolatát veszélyeztetné, ha túl szeretné szárnyalni őket.
2011. május 2., hétfő
Szülőknek, pedagógusoknak, rendezvényszervezőknek - első rész
A választást megkönnyítendő figyelmetekbe ajánlom Dr. Fischer Eszter pszichológus papírszínházi mesékhez írt elemzéseit.
Jancsi és Juliska
A Jancsi és Juliska méltán a legnépszerűbb Grimm-mese. A történet olyan gazdag, sokrétű, hogy itt csak néhány elemével tudunk foglalkozni. Már a mese indulása is szinte minden gyerek fantáziáját megragadja. Hiszen melyikük ne ismerné lelke mélyén a mélységes szorongást, hogy mi lenne vele, ha szülei nem szeretnék többé, hanem eltaszítanák maguktól. A gyermek helyzete mindig kiszolgáltatott, függő: élete, sorsa nem a saját, hanem az őt gondozó felnőttek kezében van. (A mese azért csinál a gyermekeit eltaszító anyából - sok más meséhez hasonlóan - mostohát, mert a gyermeknek szüksége van arra az ősbizalomra, hogy ilyen szörnyűséget "igazi" anya soha nem követ el.)
Az erdőben bolyongó két gyermek mintha a paradicsomból való kiűzetés traumáját élné újra. A történet során a mesehősök megtapasztalják, hogy a kisgyermekkor paradicsomi boldogságába nem vezet visszaút: csak az maradhat életben, aki nem a pillanatnyi örömöket kergeti, és nem a felnőttek gondoskodására számít, hanem saját kezébe veszi a sorsát. A mézeskalácsház megfontolatlan felfalása a kisgyerekekre jellemző azonnali, közvetlen vágyteljesítést szimbolizálja. Jancsi és Juliska meséje azt üzeni, hogy ez veszedelmes dolog: a kísértésnek meg kell tanulni ellenállni. A történet másik fontos alapgondolata, hogy a felnőttekről való lemondás és az önállósodás nehéz útját nem kell egyedül járni: a testvér (kortársak) szövetsége az, ami ebben az életszakaszban valódi támaszt nyújthat.
A Jancsi és Juliska, mint sok más mese, a személyiségfejlődés az életút egy fontos állomásával foglalkozik. Nem a leggyakrabban ábrázolt serdülőkort, hanem a felnövés egy korábbi fordulópontját jeleníti meg. Azt a változást, amikor a környezetének teljesen kiszolgáltatott, önmagábban tehetetlen, heves, önző, alkalmazkodni képtelen, pillanatnyi vágyaktól és indulatoktól vezérelt kisgyereknek először kell kilépnie otthonából, hogy saját szorongását, veszedelmes indulatait és a külvilág veszélyeit megtanulja felismerni és legyőzni.
A Jancsi és Juliska ennek megfelelően nem a házassággal és az új élet feltételeinek megteremtésével végződik, hanem azzal, hogy a mesehősök (egyelőre) visszatérnek a szülői házba, ahol az útról hozott kincsekkel családjukat segítik. Ezek a kincsek azt a tapasztalatot, tudást jelképezik, amit a gyerek a külvilágban, házon kívül gyűjt. A két testvér immáron maga mögött hagyta tehetetlen "élősködő" kisgyermekkorát, hogy újonnan elnyert fegyelmezettségével, tapasztalataival hasznot hajtó tagja lehessen családjának. Ezért is olyan vígasztaló, biztató ez a mese az óvodáskorú gyermek számára: arra tanítja, hogy hamarosan "nagy, okos", gyerek lesz belőle, hogy érdemes a külvilágban kincseket gűjtenie (prózaian leegyszerűsítve: erőfeszítéseket tennie, kortársaival együtt iskolába járnia és tanulnia), mert így nem kell félnie a kiszolgáltatottságtól - sőt, bízhat abban, hogy családjának egyre inkább támaszt, és nem terhet fog jelenteni.
Jancsi és Juliska
A Jancsi és Juliska méltán a legnépszerűbb Grimm-mese. A történet olyan gazdag, sokrétű, hogy itt csak néhány elemével tudunk foglalkozni. Már a mese indulása is szinte minden gyerek fantáziáját megragadja. Hiszen melyikük ne ismerné lelke mélyén a mélységes szorongást, hogy mi lenne vele, ha szülei nem szeretnék többé, hanem eltaszítanák maguktól. A gyermek helyzete mindig kiszolgáltatott, függő: élete, sorsa nem a saját, hanem az őt gondozó felnőttek kezében van. (A mese azért csinál a gyermekeit eltaszító anyából - sok más meséhez hasonlóan - mostohát, mert a gyermeknek szüksége van arra az ősbizalomra, hogy ilyen szörnyűséget "igazi" anya soha nem követ el.)
Az erdőben bolyongó két gyermek mintha a paradicsomból való kiűzetés traumáját élné újra. A történet során a mesehősök megtapasztalják, hogy a kisgyermekkor paradicsomi boldogságába nem vezet visszaút: csak az maradhat életben, aki nem a pillanatnyi örömöket kergeti, és nem a felnőttek gondoskodására számít, hanem saját kezébe veszi a sorsát. A mézeskalácsház megfontolatlan felfalása a kisgyerekekre jellemző azonnali, közvetlen vágyteljesítést szimbolizálja. Jancsi és Juliska meséje azt üzeni, hogy ez veszedelmes dolog: a kísértésnek meg kell tanulni ellenállni. A történet másik fontos alapgondolata, hogy a felnőttekről való lemondás és az önállósodás nehéz útját nem kell egyedül járni: a testvér (kortársak) szövetsége az, ami ebben az életszakaszban valódi támaszt nyújthat.
A Jancsi és Juliska, mint sok más mese, a személyiségfejlődés az életút egy fontos állomásával foglalkozik. Nem a leggyakrabban ábrázolt serdülőkort, hanem a felnövés egy korábbi fordulópontját jeleníti meg. Azt a változást, amikor a környezetének teljesen kiszolgáltatott, önmagábban tehetetlen, heves, önző, alkalmazkodni képtelen, pillanatnyi vágyaktól és indulatoktól vezérelt kisgyereknek először kell kilépnie otthonából, hogy saját szorongását, veszedelmes indulatait és a külvilág veszélyeit megtanulja felismerni és legyőzni.
A Jancsi és Juliska ennek megfelelően nem a házassággal és az új élet feltételeinek megteremtésével végződik, hanem azzal, hogy a mesehősök (egyelőre) visszatérnek a szülői házba, ahol az útról hozott kincsekkel családjukat segítik. Ezek a kincsek azt a tapasztalatot, tudást jelképezik, amit a gyerek a külvilágban, házon kívül gyűjt. A két testvér immáron maga mögött hagyta tehetetlen "élősködő" kisgyermekkorát, hogy újonnan elnyert fegyelmezettségével, tapasztalataival hasznot hajtó tagja lehessen családjának. Ezért is olyan vígasztaló, biztató ez a mese az óvodáskorú gyermek számára: arra tanítja, hogy hamarosan "nagy, okos", gyerek lesz belőle, hogy érdemes a külvilágban kincseket gűjtenie (prózaian leegyszerűsítve: erőfeszítéseket tennie, kortársaival együtt iskolába járnia és tanulnia), mert így nem kell félnie a kiszolgáltatottságtól - sőt, bízhat abban, hogy családjának egyre inkább támaszt, és nem terhet fog jelenteni.
2011. április 15., péntek
Kedvcsináló
Mesét olvasni, előadni és hallgatni is egyaránt nagyszerű dolog. Egy kis kedvcsinálóként álljon itt Dr. Fischer Eszter pszichológus papírszínházi mesékhez írt előszava.
A népmese egészen különleges helyet foglal el a gyermekeknek szóló történetek sorában. Szinte olyan, mintha nem is emberi kéz, hanem közvetlenül a természet műve volna. Az évszázadok során létrejött és fennmaradt, számtalan ember nyomát hordozó történetekben gyakran valami nagyon általános, örökérvényű igazság kristályosodik ki. Mindaz, ami nem fontos, ami nem igaz, ami nem időálló: lekopott, lecsiszolódott róluk. Csak az maradt meg, ami kortól és egyéni tulajdonságoktól függetlenül mindenki számára érvényes és létfontosságú.
Jó néhány olyan mese van, mely sok egyéb jelentése mellett szimbolikus formában olyan belső folyamatokról is szól, melyek minden ember életútját és személységfejlődését jellemzik. Ezért olyan különlegesen alkalmasak fontos élettapasztalatok átadására. A konkrét történet mögött meghúzódó általános mondanivalót nem szükséges tudatosan megérteni – semmiképpen sem kívánatos, hogy a mesehallgató gyereknek megmagyarázzuk: voltaképpen „miről is szól“ a mese – de a szimbolikus üzenet mégis eléri a lélek mélyét, és ott jótékony hatást fejt ki. A magyarázat csak elrontaná a mese varázsát és összezavarná a gyereket. A szimbólumok üzenete az óvodáskorú gyerek számára eleve jobban, mélyebben befogadható, mint a racionális magyarázat. Számára természetes, hogy a mesében a gonoszság például csúnya boszorkány, a segítő jóindulat gyönyörű tündér, a lélek mélyének vad szenvedélye fenyegető vadállat képében jelenik meg. A mesék a szimbólumok segítségével őszintén szólnak az emberi lélek sötét, veszedelmes oldalairól is: az irigységról, a féltékenységről, az uralomvágyról, a féktelen szenvedélyekről: mindarról, amit minden gyerek átél, önmagán és a környezetén.
A népmese azonban nemcsak felmutatja, hogy mi minden lakozik az emberi lélekben, hanem kiutat is mutat és vígaszt nyújt. A mesehallgató mindig bízhat benne, hogy a történet jól végződik, hogy a még olyan ijesztő és kilátásnak tűnő helyzetnek is lesz megoldása, és a mesehős győzedelmeskedik. Más szóval: az élet nagy problémáira van megoldás, és aki bátor és nem riad vissza a nehézségektől, az a mesehősökhöz hasonlóan a valóságban is boldogulni fog.
A mesehallgató gyereket azok a mesék érintik meg legmélyebben, melyek az ő érzelmi állapotára leginkább rárímelnek. Ezek azok a mesék, amiket fáradhatatlanul, újra meg újra meg akar hallgatni. A mindig újrahallgatott, újraolvasott mese nem jelent változatlan élményt: a mesék ugyanis legtöbbször több rétegűek: az emberi léleknek, az emberi kapcsolatoknak, a személyiségfejlődésnek több aspektusával is foglalkoznak. Ahogy a gyerek nő, fejlődik, más és más problémákat kell megoldania, úgy fog egy kicsit mindig mást és egyre többet befogadni a mesék mondanivalójából. Ezért is jó, ha a gyerekek minél több mesével megismerkednek, hogy fejlődésük, növekedésük során mindig rátalálhassanak az őket leginkább segítő „kedvencekre”. Azokra, amikre éppen akkor leginkább szükségük van. A „saját” mese gyógyító hatását különféle meseterápiás eljárások keretében célzottan is hasznosítják.
A népmese egészen különleges helyet foglal el a gyermekeknek szóló történetek sorában. Szinte olyan, mintha nem is emberi kéz, hanem közvetlenül a természet műve volna. Az évszázadok során létrejött és fennmaradt, számtalan ember nyomát hordozó történetekben gyakran valami nagyon általános, örökérvényű igazság kristályosodik ki. Mindaz, ami nem fontos, ami nem igaz, ami nem időálló: lekopott, lecsiszolódott róluk. Csak az maradt meg, ami kortól és egyéni tulajdonságoktól függetlenül mindenki számára érvényes és létfontosságú.
Jó néhány olyan mese van, mely sok egyéb jelentése mellett szimbolikus formában olyan belső folyamatokról is szól, melyek minden ember életútját és személységfejlődését jellemzik. Ezért olyan különlegesen alkalmasak fontos élettapasztalatok átadására. A konkrét történet mögött meghúzódó általános mondanivalót nem szükséges tudatosan megérteni – semmiképpen sem kívánatos, hogy a mesehallgató gyereknek megmagyarázzuk: voltaképpen „miről is szól“ a mese – de a szimbolikus üzenet mégis eléri a lélek mélyét, és ott jótékony hatást fejt ki. A magyarázat csak elrontaná a mese varázsát és összezavarná a gyereket. A szimbólumok üzenete az óvodáskorú gyerek számára eleve jobban, mélyebben befogadható, mint a racionális magyarázat. Számára természetes, hogy a mesében a gonoszság például csúnya boszorkány, a segítő jóindulat gyönyörű tündér, a lélek mélyének vad szenvedélye fenyegető vadállat képében jelenik meg. A mesék a szimbólumok segítségével őszintén szólnak az emberi lélek sötét, veszedelmes oldalairól is: az irigységról, a féltékenységről, az uralomvágyról, a féktelen szenvedélyekről: mindarról, amit minden gyerek átél, önmagán és a környezetén.
A népmese azonban nemcsak felmutatja, hogy mi minden lakozik az emberi lélekben, hanem kiutat is mutat és vígaszt nyújt. A mesehallgató mindig bízhat benne, hogy a történet jól végződik, hogy a még olyan ijesztő és kilátásnak tűnő helyzetnek is lesz megoldása, és a mesehős győzedelmeskedik. Más szóval: az élet nagy problémáira van megoldás, és aki bátor és nem riad vissza a nehézségektől, az a mesehősökhöz hasonlóan a valóságban is boldogulni fog.
A mesehallgató gyereket azok a mesék érintik meg legmélyebben, melyek az ő érzelmi állapotára leginkább rárímelnek. Ezek azok a mesék, amiket fáradhatatlanul, újra meg újra meg akar hallgatni. A mindig újrahallgatott, újraolvasott mese nem jelent változatlan élményt: a mesék ugyanis legtöbbször több rétegűek: az emberi léleknek, az emberi kapcsolatoknak, a személyiségfejlődésnek több aspektusával is foglalkoznak. Ahogy a gyerek nő, fejlődik, más és más problémákat kell megoldania, úgy fog egy kicsit mindig mást és egyre többet befogadni a mesék mondanivalójából. Ezért is jó, ha a gyerekek minél több mesével megismerkednek, hogy fejlődésük, növekedésük során mindig rátalálhassanak az őket leginkább segítő „kedvencekre”. Azokra, amikre éppen akkor leginkább szükségük van. A „saját” mese gyógyító hatását különféle meseterápiás eljárások keretében célzottan is hasznosítják.
2011. április 13., szerda
2011. április 11., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)